Zsengék (saját versek)

 

Mégis

 

Erejére büszke ember

világtól elzárva fekszik

a fölötte épült csendben.

Hitte, tehet, ami tetszik,

de már enni is képtelen.

 

Ez az élet csak árnyéka

a legbelül élő képnek,

melyen még régi önmaga.

Vissza fáradt szemek néznek,

az idő az anyag ura.

 

Mégis, van egy ősi remény:

Nem veszik el minden szépség,

mert túl a szenvedés hegyén

elmúlik majd minden kétség,

szárnyak nőnek holtak lelkén.

 

   

Ajka, 2017. július 7.

 

 

Sötét ablakok

 

Eldugott somogyi falvak

üresen bámuló romos

házai görnyedten halnak

néma halált. Csak vad gyomok

küzdenek az élet üszkén

harcolva. Tenyésznek minden

valaha nemes és büszkén

viruló édeni kincsen

a kertben, melyért emberek

elfeledett hosszú sora

naponta verejtékezett.

Az erőtlen népek sorsa

a pusztulás. Már elaszott

szorgos emlékük, mert hitük

a pénz telében megfagyott,

reményük szikrája kihűlt.

 

   

Ajka, 2016. október 11.

 

 

Én vagyok

 

Én vagyok,

aki gombák után szalad

óriás fák alatt.

A fűzfás folyókanyarban

végtelen nyarakban

lubickol ezüst halakkal

a hűvös patakban.

Elsuhanó régi álom

a pihe párnákon,

Holle anyó nagy dunyhája,

alatta bujkálva

védelmező kar ölel át

ringató éjjen át.

Első nap az iskolából

-  nincs is az oly távol -,

„Kéri Sándor a javából”

egy társ az osztályból.

Az ő legelső mondata

beégett agyamba.

Közben elszállt úgy ötven év,

látszólag nem kevés,

de mégis én vagyok,

aki gombák után szalad

óriás fák alatt…

 

   

Ajka, 2016. február 22.

 

 

Utak

 

Keskeny, kanyargó ösvényünk

a sorsok mély vadonjában

halad. Köré mi építünk

homályba vesző falakat.

 

Falat húz az önző ember.

Ámítás az online barát.

Csak látszat világba mennek,

társul választva a magányt.

 

Biztosabb út a családé,

ha megfogjuk egymás kezét,

tág országút a hazáé,

ha cselekszünk is másokért.

 

Magányos csapáson járva

az országút üres marad.

Pellegrin jön, falat mászva.

Legyűr az elszánt akarat.

 

   

Ajka, 2015. október 13.

 

 

Felhős ég alatt

 

Felhős ég alatt

egy árny végigszalad

az ország arcán,

mélyítve őskarcán.

Titkokat rejtve,

értelmét nem lelve

kérdezzük egymást:

Vajon miért vett más

irányt a patak,

melyből folyam fakadt?

Önző csúcsokon,

aranyos húrokon

most hamisan szól,

míg nemrég átkarolt

az áradó dal.

Hol a magyar óda,

ország talpköve?

Nélküle meggörbed

és ledűl Róma,

igában lakója.

 

   

Ajka, 2015. március 26.

 

 

Karácsonyi kívánság

 

Karácsony éjjelén

tiszta fényre vágyom,

hófehér takaró

aludjon a tájon.

Fényes zöld levelek

a fenyőfa ágon,

régen volt dallamok

hangjai a számon.

 

Együtt énekeljük

évszázadok óta:

leszen üdvözítőnk

valóban, valóban.

Csecsemőként fekszik

szalmán a jászolban,

legnagyobb ajándék

kenyérben és borban.

 

   

Ajka, 2014. december 10.

 

 

Ködös úton

 

Suhanó reggelek szürke lepedője

Takarja el a nyárról álmodó Napot.

Ködös mellékutak bátor követője

Minden biztos pontot maga mögött hagyott.

 

Közelebb a cél, átvágva rengetegen,

De veszélyes, sötét szakadékok jönnek.

Lehet, hogy gyorsítva elkerülhetetlen:

A megváltó remények apróra törnek.

 

Válasszuk a széles autópályákat,

Ahol gunyorosan előznek a nagyok?

Vagy lassabban kerüljük ködben a fákat,

Mert hiába a cél, ha az utas halott.

 

   

Ajka, 2014. november 12.

 

 

Torna-patak

(Ajka 800 éves)

 

A hajnal lágy fényei hiába

játszadoznak a Pénzes-híd alatt,

csak az ár ellen úszó kacsáknak

víg a habokon villant pillanat.

 

Vonalzóval megrajzolt életünk

a betonba szorított gyors patak,

mely felett mindannyian átkelünk,

de aki rohan, végleg lemarad.

 

Nem volt mindig így, súgják a habok.

Kétezer éve a pannon tájban

egy római sírkövet faragott,

bízva az örökkévalóságban.

 

Avarok és szlávok követték őt

a romokon új életet kezdve,

és jöttek a magyar ősök, végső

helyüket a Bakonyban meglelve.

 

A dombok között kanyargó folyó

rákot és fürge pisztrángot nevelt,

öntözte az új életet hozó,

szorgos munkával művelt kerteket.

 

A zúgó patak akkor segített,

ha tisztelték megbúvó erejét,

és forgatta a fölé épített

malmok gabonát őrlő kerekét.

 

A mohóság közel ötszáz éve

már vörösre festette habjait,

a kíméletlen háború réme

elüldözött sok régi ajkait.

 

De a föld mélyében megbúvó szén

virágkort hozott a kies tájon,

senki sem gondolhatta akkor még,

hogy rőt halált sodró, súlyos áron.

 

A Torna-patak beton medrében

a természet megküzd  az életért,

mellette élve, de  mégse értve,

ha kell, ember ellen az emberért.  

 

   

Ajka, 2014. június 20.

 

 

Merengő

 

Megszűnt a csend.

A duzzadt média szigetelőhabja

minden apró rést kitölt a téridőben,

mielőtt világra születik megfullad

és beleragad az emberi gondolat.

 

Megszűnt a rend.

A szabadság látszatát idéző káosz

felhasította a nemzedékek közti

kapcsokat, nincs erő, ami összefogja

a szilánkjaikra hulló családokat.

 

Megszűnt a cél.

A mának élő tömegek magányában

az önző pillanat uralma dübörög,

eltapos hitet és megfogant magzatot,

börtönbe zárva alkotó akaratot.

 

Megszűnt a jövő?

Az elhagyott földből új élet tör elő,

mert a mélyben ott rejlik az örök erő,

amely az önpusztításnak nem vet gátat,

de reménye lesz a születő világnak.

 

   

Ajka, 2014. február 5.

 

 

Örök ősz

 

Párás reggeleken

Áttörő sugarak

Sárga leveleken

Rőt ráncokat varrnak.

Az élet nagy körén

Színes a ravatal,

Melyet a csípős szél

Időnként felkavar.

 

Monoton zenemű

Kopog az ablakon,

A dallam keserű

Hegedűket hangol.

Örökös áldozat

Az ázott avaron,

De múló kárhozat

A fakuló napon.

 

   

Ajka, 2013. október 28.

 

 

Cseppben a tenger?

 

A betűkből épülő szavak

Alkotják a sorokat,

A sorokból születő szakasz

Bontakozó gondolat.

 

Benne van minden leírt sorban

A szándék teljessége?

Látható néhány tintafoltban

A költemény szépsége?

 

Az egész nem csak egyszerűen

Részek puszta összege,

Az alkotó ős-mesterműve

A teremtés tengere.

 

Mélyében megbúvó tudásért

A magasba kell menni,

Titkok tétova látójaként

A világot szeretni.

 

   

Ajka, 2013. június 12.

 

 

Megállni most még nem lehet

 

Megállni most még nem lehet,

Görgetni kell az életed.

Boldogsággal olajozod,

Fájdalommal csikorgatod.

Ne hagyd, hogy gyorsan elkopjon,

Elkallódva rozsdásodjon!

 

Őrizd puha párnák között

A gyermekkori örömöt,

A botladozó lépteket,

Első buta szerelmedet.

Mert az emlék nem veszik el,

Míg együtt él valakivel.

 

Ha elfelejtve búcsúzol,

A jövőt nem éred utol.

Őrizd a fényes álmokat,

A csipkés szélű vágyakat,

Akkor várnak rád az úton,

Türelmesen, el nem múlón.

 

   

Ajka, 2013. március 27.

 

 

Érintsd meg

 

Érintsd meg a föld porát,

És csak akkor menj tovább,

Ha simogató kezed

Megérzi az életet,

Mely a kéz melegétől,

Sugárzó erejétől,

Tarka virágot fakaszt

A tavaszi ég alatt.

 

A virág illatától,

A színek játékától,

Elbódul a gondolat,

És egy másik mozdulat

Suhan át a kezeden,

Mint hullám a tengeren,

Gyengéden ölelve át

A kedvesed derekát.

 

   

Ajka, 2013. február 27.

 

 

Apró darabok

 

Apró darabokra széthullott valóság

Síkjain vet szikrát neonlámpák fénye,

Közelről megnézve, mint őrült manótánc

Egy részeg hajnalon, a zenének vége.

Nem marad más hátra, csak zagyva véletlen,

Mely mindent betakar reggelre kéretlen.

 

A tudás fényénél, ha többet nem látok

A csillogó kőben, zöldellő mezőben,

Nem vezet sehova az út, amin járok,

Hiába rohanok mindig csak előre.

Mert minden porszemben ott a harmónia,

A születő élet csodás szimfónia.

 

   

Ajka, 2013. február 1.

 

 

Egyetlen

 

Sírva érkezünk egy idegen világba,

De megvigasztalnak az ölelő karok.

Azt üzenik nekünk, nem jöttünk hiába,

Szikrázó fényükkel ránk váró csillagok.

 

Életünk morzsa a végtelen időben,

Elmúló pillanat, mint a nyári harmat.

Mégse volt soha és nem lesz a jövőben,

Aki majd bennünket önmagának vallhat.

 

Ha megtettük a jót, amit más nem tehet,

Jönnek a békében álmodó hajnalok,

És majd az utolsón lágyan felemelnek

A kezdettől fogva ránk váró angyalok.

 

   

Ajka, 2012. október 24.

 

 

Hová tűnik

 

Hová tűnik mi szép, mi jó,

Az alkotóerő,

Ha rémálom szivárog szét,

Sötétbe vezető?

 

Sötétség árnyai elől

Futnék, de nem lehet.

Mocsárba lépve rettegek,

És mélybe süllyedek.

 

Elsüllyedek saját álmom

Megizzadt poklába,

Kiáltanék, de csak némán

Az Ige nyomába.

 

Nyomába jónak és szépnek,

Az élet szárnyain

A félelmen repülve túl,

Keresve vágyaim.

 

  

Ajka, 2012. július 10.

 

 

Harmadsorsban - Trianon után

 

Mélyen szántó, szívbe vágó

Közös emlék, rettenet.

El nem múló, tompán fájó

Országrontó vészhelyzet.

 

Ki a hibás? Miért történt?

Bűnt osztunk és érveket.

De az idő nagy kerekét

Visszafogni nem lehet.

 

Harmadsorsban boldogulni

Bármi nehéz, tennünk kell.

Megőrizve megújulni

Lehetséges, higgyük el!

 

Önmagunknak bizonyítva,

Ez a vég is új kezdet.

Önmagunkkal összefogva

Megmaradunk egy nemzet.

 

 

Ajka, 2012. június 4.

 

 

Nyugati szél

 

Esőt hozó nyugati szél

Illatára emlékezem.

Kietlen volt ez a vidék,

De táplálta a szerelem.

 

Szerelem az elszakított,

Kacérkodó kedves iránt,

Bár a szívünkbe hasított:

Meglehet, hogy nem is kívánt.

 

Tőle kaptuk új hitünket.

Kitartott a véres vészben.

Megbüntette sok bűnünket,

De velünk volt szép reményben.

 

Újra itt a régi kedves.

Gazdagon jött, venni akart.

Ha nem adtuk, akkor is vett,

Saját házunkból kizavart.

 

Hol a lélek tisztasága,

Mely összetart és felemel?

Az erősek szabadsága

A gyengének fájó teher.

 

Megfogyott a nagy szerelem.

Szép reményünk elkárhozott,

És én mégis azt keresem,

Ami közben nem változott.

 

 

Ajka, 2012. március 22.

 

 

Távirányító

 

Mikor jégbe fagy a sebes sodrú patak,

És metsző szél hordja arcomba a havat,

Érzem a természet féktelen erejét,

Testemnek feszülő, szorongató kezét,

Meggörbült ujjaim kesztyűben is fáznak,

Nem én vagyok akkor ura a világnak.

 

Ha meleg szobában csak a tévét nézem,

Bármit megkívánok, interneten kérem,

Elég az élethez egy kényelmes szófa,

A tévé csalóka távirányítója,

Akkor tán elhiszem, hogy értem van minden,

Ebbe a világba nem fér másik isten.

 

 

Ajka, 2012. február 7.

 

 

Egy másik karácsony

 

A népünket megszámláltuk,

Kisdedeket nem találtunk.

Heródes jár itt közöttünk,

Pedig császár nincs fölöttünk.

 

Megszületik Emberfia?

Magzatunkhoz szívünk nyitva?

Mammont győzhet egy csecsemő?

Ehhez kell az égi erő.

 

Zúgjanak a nagyharangok!

Sírjanak el minden hangot!

Az angyalok kara zengje:

Jöjjön újra egy szenteste!

 

 

Ajka, 2011. november 8.

 

 

Fény és csillogás

 

Felhők között zuhan felém

Az újszülött, de kőkemény

Világot járó pőre fény.

 

A végtelenbe készülő,

Furcsán vörösbe őszülő,

Anyaghullám ikerszülő.

 

A semmi és a végtelen

Az ész számára képtelen

Bújócskát játszik énvelem.

 

Az ujjaim közt elfolyik,

Ha megfogom, csak elporlik,

De retinámon meghódít.

 

Mi létező, azt meglátom,

Nem egy szökő, sötét álom,

Pillangóként a fényt vágyom.

 

Valóságról üzen nekem,

Mert látható, el is hiszem,

Vagy csillogás a felszínen?

 

 

Ajka, 2011. szeptember 27.

 

 

Hársfák alatt

 

Hársfák alatt lustán hever

A mézes illatú tavasz,

Mely illan és helyén marad

A nyárelő szelíd heve.

 

Miért a röpke pillanat?

Miért a múló semmi lét?

A méhnek édes méz a tét,

Mely túl a léten megmarad.

 

A fák alatt egy ének kél:

Imába álmodott szavak.

Ha elveszíted önmagad,

A nyári szél tovább zenél.

 

 

Ajka, 2011. június 17.

 

 

Vad és vadász

 

Iránytű nélkül megyek előre,

A sötét égen csillag se ragyog,

Töröm az utam sűrű erdőben,

Vad és vadásza egyszerre vagyok.

 

Elveszek bármit, ha megkívánom,

Mert megtehetem, csak akarni kell,

Olyan ez, mint a legmélyebb álom,

Amelyből nem riasztott senki fel.

 

De magam vagyok, kit kifosztanak, 

Egy a vadásszal, a kies tájjal,

A harcunkban csak vesztesek vannak,

Üldözött vadként úszom az árral.

 

Egyedül élünk többmilliárdan,

Félünk magunktól, és minden mástól,

De a világot pusztítjuk bátran,

Együtt, de mégis egymástól távol.

 

 

Ajka, 2011. április 28.

 

 

Por és hamu

 

Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk:

még el se temettek, de máris hamu vagyunk.

Különös kegyelem hat őseinknek láncán

a legelső Ádámtól a pokol tornácán.

Mert ettünk a gyümölcsből, ittunk is belőle,

élveztük csábos ízét, nem ritkán előre.

De keserű lett szánkban az ellopott alma,

tudásunkat legyőzte a halál hatalma.

Az időből kilépve keressük a kezet,

mely az örökké tartó boldogságba vezet.

Ezen az utunkon csak egy támaszunk lehet:

az egykoron köztünk járt megváltó Szeretet.

Irgalmadban bizalmunk, ez maradt meg nekünk.

Kegyelmed a reményünk, most is legyen velünk!

Kiért gyűltünk itt össze? Mi vagyunk a sírban.

Mindnyájunknak osztoznunk kell a végső kínban.

Porba hulló könnyeink változzanak tóvá,

vizébe elmerülve, gonoszságunk jóvá!

Kinek testét temetjük, lelke mennybe szálljon!

Kiáltsuk háromszor: kyrie eleison!

 

 

Ajka, 2011. január 21.

 

 

Kemény legény

 

Kemény legény ki gáton áll,

Alatta csendes már a táj.

Modern csaták mögötte mind.

Sikerre éhezett megint.

A pénz beszél, hazug szavak:

Csak én vagyok az ég alatt.

Mi kell neked, ha élni vágysz?

A legnagyobbik tétre játssz!

Segít a népet pártoló,

De szíve mélyén áruló,

Zsebét tömő hazád fia.

Iszapba dől a büszke fa.

 

 

Ajka, 2010. november 12.

 

 

Esős április

 

Megnyíltak az ég bő csatornái,

És elmossák hosszú telünk szennyét,

A múlt vesztes, dermedt katonái

Már nem tartják bezárva a reményt.

 

Bárkát kell építenünk magunknak,

Hogy mindenki kaphasson egy helyet,

És megtaláljuk közös utunkat,

Mely a magyar Ararátra vezet.

 

Elküldjük reményeink galambját,

Hozzon jó hírt a megújult földről,

Csőrében ott a zsenge olajág,

Szivárvány tűnik elő a ködből.

 

 

Ajka, 2010. április 16.

 

 

Megint tavasz

 

Ha véget ér a tél,

Vígan zenél a szél,

Friss illatokkal vár

A zöldülő határ. 

Az élet újra győz.

Fészkén madárka költ.

A mélyben kishalak

Fogócskát játszanak.

 

De múlik az idill.

Pedig sokat kibír

Az ember és kitart,

Találva új vigaszt,

Ha láthat célokat.

Nem is kíván sokat,

Csak egy kis igazat,

Remélve új tavaszt.

 

 

Ajka, 2010. február 26.

 

 

Időben

 

Egy pillanat az élet, ha emlékezünk,

De csak játszik a bujkáló idő velünk.

Örömben, fájdalomban bomlik ki a múlt,

Sötétben rejtőzködő érzéseket gyújt.

 

Tények és értelem. Ezek számítanak?

Csak hinni akarjuk, pedig ámítanak.

Szeretet-gyűlölet lakik elménk mélyén,

Ha kutatunk, rálelünk az okok végén.

 

Képesek lehetünk feledni a rosszat,

Az idő szépít, de tisztára nem moshat.

Kérnünk és adnunk kell tisztaságunk árát:

A szívben születő igaz megbocsátást.

 

 

Ajka, 2009. november 24.

 

 

Nyári emlék

 

Mint sziklák a hajnali apályból,

előbukkannak a rejtett árnyak

emlékeim élő albumából.

 

Bár a forró déli szellő lágyabb,

a fehér falak se vakítanak,

de aki álmodik, messzebb láthat.

 

Végtelen a kék, mely szívemben él,

hullámok zúgnak, elhaló szavak,

a pineaerdő most is mesél.

 

A sárguló nyártól búcsúzni kell,

távoli tájak, közeli vágyak,

belül az érzés mégsem múlik el.

 

 

Ajka, 2009. szeptember 3.

 

 

Felettünk az ég

 

Felettünk az ég

ózonlyukas kék.

Gyáva a szívünk,

magányban élünk.

Hol van az a pont,

mely mindent elront?

Miért vágyunk el,

ha itt az a hely?

Igaz társ lehet,

aki  nem szeret?

Minden önmagunk

rabjai vagyunk?

Kell a bizalom,

van még irgalom.

Lehet újra kék

felettünk az ég.

 

 

Ajka, 2009. május 20.

 

 

Közös bűn

 

Hópihe takaró borítja a tájat,

újgazdag palotát, régi vályogházat.

Fehér gallér szennyét, nyomor véres mocskát,

mintha nem is lenne, együtt eltakarják.

 

Nyomor a lelkekben, nyomor a szívekben,

félelem lopódzik közénk a sötétben.

Fényes luxuskocsi, csillogó gazdagság,

pénzzel eltakarva lapít az igazság.

 

Eddig és ne tovább! Mondjuk már ki végre:

áldozatok vére kiállt fel az égre.

Nem mentség szegénység, se a milliárdok,

a bűntől tisztítsuk meg Magyarországot! 

 

 

Ajka, 2009. február 17.

 

 

Adventi gyertyafény

 

Csak pislognak a sötétben

gyertyáink halvány lángjai,

de benn, a látók szívében

remény tiszta forrásai.

 

Fényük nem világítja be

lézerként a magas eget,

a szobánkat sem fűtik be,

mint kandalló a légteret.

 

Mégis, melegség tölti el,

ki hittel vágyik a jóra,

itt van az új eljövetel,

együtt várunk Megváltónkra.

 

 

Ajka, 2008. december 2.

 

 

Szabad lehet?

 

Szabad lehet,

ki ott, legbelül,

a csend elől menekül,

mert önmagától fél,

jót nem remél,

a média tengerében él,

elszakad a valóságtól

és minden társtól,

nem hisz másnak,

csak a kedvenc csatornának,

él a zajos mának,

mert a világ beteg

és hiánycikk a szeretet,

csak a pénz számít,

a marketing elámít,

a szerzés öröme kábít,

szabad lehet,

ki ott, legbelül,

retteg hitetlenül?

 

 

Ajka, 2008. október 9.

 

 

Vihar után

 

Még fülünkben visszhangzik a villámok moraja

Égbe tör sok könnyeket ejtő felhő taraja

 

Még siratják a büszke fák letört ágaikat

Ázott tollú madarak keresik társaikat

 

Még virágszirmot sodor a patakká gyűlt eső

Próbál lábra állni a széltépett búzamező

 

Még bujkál az izgalom, elmúlt-e a zivatar

Vagy az élet vihara újra szívünkbe facsar 

 

 

Ajka, 2008. június 6.

 

 

Somlói tavaszváró

 

Mezítelen a hegy lába,

nincsen rajta zöld cipő.

Borospincék sora várja,

jöjjön már a jó idő!

 

Kémény füstöl, gazda fázik,

olló csattog sokfelé.

Minden tőke napra vágyik,

de csak fém hasít belé.

 

Csendben csobban a Séd-forrás,

vize szomjazóra vár.

Fenn a várban sincs zsibongás,

álom még a koranyár.

 

De a hegyen, erdő mélyén,

hóvirág az avarban.

Ősi vulkán meredélyén

reményt szül a tavaszban.

 

 

Ajka, 2008. február 12.

 

 

Új világ

 

Fehér a táj, fakó a szín,

a fény hidegbe zár.

Ütemre reccsen és megáll

a jéggé vált világ.

 

De lenn a mélyben, hó alatt,

a mag csak egyre vár:

Ha létezik, nem oktalan,

jön majd a jobb világ.

 

Az ész kevés, a rossz legyőz,

a jót is tudni kár.

A szívbe kell karácsony és

eljő az új világ. 

 

 

Ajka, 2007. november 21.  

 

 

Ünnep

 

Néha elég egy mozdulat

Néhány jó szó, egy hangulat

Vagy az asztal megterítve

A géneket megsegítve

Leül mellé majd a család

Mondja örömét és baját

Csak kérni kell és megkapom

Mindig a hetedik napon

 

Forradalmak, hősök sora

Szerencsétlen népek kora

Ha az áldozat is kevés

A bilincs a húsunkba vés

Mégis mondjuk: ne féljetek

Inkább Rá emlékezzetek

Ünnepeljünk, de szabadon

Nemcsak a hetedik napon

 

 

Ajka, 2007. március 2.

 

 

Megfeszített század

        1956-2006

 

Mint a húr, megfeszült a múlt.

Zagyva zörejeket hallunk,

aztán a dallam kitisztult,

zengő érccé vált a hangunk.

 

A századok sorában egy

új tudás lett a bábája,

de hitet, reményt veszejtett

földönfutók rút hazája.

 

Ötvenhat szál égő rózsa

börtönünk beton udvarán,

csokor helyett koszorú a

szabadság fényes homlokán.

 

Mint a keresztre feszített,

véres a huszadik század.

A pokolba merítkezett,

de mégis, újra feltámadt.

 

 

Ajka, 2006. június 5.

 

 

Ez is én voltam:

 

Érzem

 

Ha felébredek, mert itt a villámléptű hajnal,

Mellettem álmodik párnák közt egy angyal.

 

Ha a nap felhőkkel játszik, mindegy bármit teszek,

Csak arra gondolok, újra veled leszek.

 

Ha szomorú eső szitál, nem tudom mi bajom,

Pedig a szívem fáj, te hiányzol nagyon.

 

Ha a sűrű éjszakában hozzád ér a kezem,

Elönt a forróság, érzem, ez szerelem.

 

 

Mindenkinek

 

Tudom nem lett volna szabad, mégis elmondtam

mindenkinek

Távoli volt a számonkérés, és én nem tartoztam

senkinek

 

Gyötört a kétség, létezik az, mi valóban jó

mindenkinek

Vagy csak játék a dal, és nem kell a szó

senkinek

 

Mennyit ér a hit, mikor boldog megnyugvást ad

mindenkinek

Miért győz a remény, ha már gondolata sem szabad

senkinek

 

Eljön az idő, boldogságot oszthatunk összefogva

mindenkinek

És nem kell a jót megszerezni, önmagát feláldozva

senkinek

 

 

Ajka, 1979. március 1.